A vágy néha káoszt gerjeszt...

Összebújva – összezavarodva

Ahogy hozzám bújsz, karod magadhoz húz, ajkad nyakamra csókot lehel.
Mozdulnék, de semmit nem teszek.
Ahogy hozzád bújok, kezem arcodon vándorol, érzem az illatod, remegek.
Gondolatban elfutok, de nem engedlek.
Az a kisfiús pillantás, a ragyogás és a visszatartott vágyakozás a szemedben.
Megrémiszt és magával ragad egyszerre.
Valami mélyen vonz, de nem hiányzol, csókod mégis akarom, megijedtem.
Az eszem tudja, de a szívem rejti el ezt.
Mi ez az érzelem? Ez nem szerelem, rabul ejt most a félelem.
Kételkedem, ezt nem fogja fel az értelem.
Mit teszünk? Kérdezzük, de nem felelünk, csak egymásra nézünk csendben.
Szólnánk, de összezavarodtunk mindketten.
A vágynak most nem engedünk, összefonódik kezünk, lassan mennünk kellene.
Még egy néma pillantás, itt a búcsú ideje.

2012. január 14.