2016. február 10., szerda

Halott Pénz interjú

„Itt van a lelkem Pesten, mégis Pécsen hagytam a testem” – interjú a Halott Pénzzel
Halott Pénz. A név mindenkinek ismerősen cseng, de mi szerettük volna megtudni, mit rejt a hangzatos megnevezés azon kívül, hogy egy zenekart, akiknek az élet a káros szenvedélyük, akik hétfő, szerda, szombat, kedd sem mondják, hogy soha ne tedd, akiket izgat, hogy ha a lányok nézik őket. Több felejthetetlen koncert után, lehetőségünk nyílt egy kellemes beszélgetésre, amely során felfedeztük, hogy bennük minden megvan.
Igazi pécsi zenekarként vagytok számon tartva, innen indult a pályafutásotok. Mesélnétek a kezdetekről?
Gábor: Magát a zenekart is a város hozta össze, Márk győri származású, én tolna megyei vagyok, de mindannyian itt találkoztunk.
Hogyan alakult ki a zenekar felépítése, ki, milyen úton került az együttesbe?
Gábor: A történet Dávid szóló projektjével kezdődik, ebből lett egy live act-es felállás, ami egy dj-set jellegű produkciót takar. A Feneked a gyengém című dal kapcsán kerültem be a képbe, abban scratcheltem először. Ebből nőtt ki később a zenekar, Márk már ehhez csatlakozott.
Márk: Úgy van, ahogy Gábor mondta. A társaság előtte ismerte egymást, én talán csak Samut nem…
Samu: Igen, én érkeztem utoljára.
Barni: De azért többé-kevésbé mindenki hallott egymásról.
Márk: Névről ismertük egymást, mindenki valamilyen kapcsolatban állt a másikkal, főleg itt a pécsi esti és zenész életben. Én is viszonylag természetes úton kerültem be Dávid vonzáskörébe, egyre jobb viszonyba lettünk, egyre többet boroztunk együtt és beszéltünk arról, hogy ez így működhet.
Márk, emlékszem még, amikor 2010-ben a Cooltour Caféban elkezdtél énekelni, ott láttalak először. Milyen út vezetett onnan ide a Halott Pénzhez?
Márk: Először az Utca Zene fesztiválon léptem fel. Nyár végén visszajöttem Pécsre, akkor már ismertem elég sok mindenkit, több hely tulajával jó viszonyban voltam, és ők mondták, hogy hallották, milyen jól szerepeltem az Utca zenén és meghívtak, hogy tartsak náluk akusztikus estet. Aztán egyre több meghívást kaptam, idővel egyre több embert megismertem és így kerültem kapcsolatba Dáviddal is, így jött az ötlet, hogy énekeljek a zenekarban. Abban az időszakban, amikor én a gitáros karrieremet kezdtem építgetni, ő pont Budapesten élt, akkor jött ki a Feneked a gyengém, de ezekben én nem vettem részt, a Halott Pénzről nekem akkor csak képzeteim voltak. A Punnany klipje kapcsán találkoztunk először, a Pécs Aktuál X-ben vonultattak fel személyeket, helyeket, és abban szerepeltünk egymás után. Végülis így a barátság révén jött létre ez a formáció.
Annak idején még Ian O’Sullivan-nel kezdtetek el a Cooltourban énekelni.
Ian zenekaráról, a Mongooz and the Magnet-ról, egyre többet hallunk, a Halott Pénz kapcsán. Egyengetitek a pályafutásukat?
Márk: Szerintem minden pécsi zenészt valamennyire jellemez ez a lokálpatriotizmus. Egyértelmű, hogy amikor kinövi magát Pécsről egy zenekar, pártfogolni szeretné azokat a zenekarokat, akik innen jönnek. Nagyon szimpatikus srácoknak tartjuk a Mongoozékat, a veszprémi koncertjükön meg is néztük őket, oldalt a backstage-ből csápoltunk nekik és szerintem nagyon jók lesznek. J
Barni: Egyébként múltkor mikor a dupla koncertünk volt Sopronban, egyik nap a Mongoozék voltak előttünk, másik nap pedig a Junki Jack Flash, szintén Pécsről. Ha vannak jó pécsi zenekarok, akkor igyekszünk őket elvinni és megmutatni más városokba, hogy minél több ember előtt szerepelhessenek. Szóval azért ez klassz dolog.
Jóban vagytok más pécsi zenekarral?
Márk: Viszonylag jóban vagyunk zenekarokkal, nem tudok mondani olyat, akivel nem, vagy ne találkoztunk volna. Alapvetően a backstage-ben pacsizós és bulizós csapat vagyunk, ha éppen időnk engedni és ott tudunk maradni egy helyszínen. Főleg a Brains-szel és az Irie Maffiával vagyunk jó viszonyban.
A fesztiválszezon ilyen, előfordul, hogy az aznapi line zenekarai egy backstagebe kerülnek, ott mindenki találkozik a másikkal, jó a hangulat, bulizunk. Ilyenekből sok esetben együttműködés, közös számok születhetnek.
Alapvetően úgy van összeválogatva egy line up, hogy nem idegenek a különböző műfajok, így a zenekarok sem.
Mi a legszebb pécsi emléketek?
Barni: Szerintem ehhez túl sok van mindenkinek…
Márk: Amikor egyetemre jöttem, akkor nagyon szerettem azt, mikor leszálltam a buszról, mentem fel az Irgalmasok utcáján, előtűnt a Széchenyi tér, a Dzsámi, a Ló és a Tv-torony. Emlékszem, hogy első évesként vizsgaidőszakban jöttem vissza karácsony után Győrből és hidegrázós, hazajövős élmény volt, attól függetlenül, hogy én nem vagyok pécsi, ezt mindig szerettem.
Gábor: Mikor idekerültem egyetemre, nekem nagyon megtetszett a város zenei élete, ami pörgős volt, már akkor jó bulik voltak a Szenes klubban, eljártunk a Kinoba és a péntek/ szombati partikra.
Barni: Nekünk Samuval, ilyen első Pécshez fűződő élményeink nem nagyon vannak.
Samu: Tüke pécsiek vagyunk.
Barni: Itt születtünk, itt nőttünk fel, de alapvetően igen, ez volt szerintem mindnyájunknak az egyik legjobb dolog itt Pécsett, hogy megtaláltunk egy ilyen kreatív összetartó közeget, amihez jó tartozni.
Mi a kedvenc helyetek Pécsett?
Samu: Monte Cristo! (Hajnali 3 után.)
Barni: Az a baj, hogy sok hely már bezárt, amit régebben szerettünk és rengeteg emlékünk fűződik hozzá. Mondjuk, rossz, hogy nincs Ifjúsági ház, az első koncerthelyünk például a Toxic volt, a Kino Café és a Dante is megszűntek. Azóta az Est Café a pécsi éjszaki meg zenei életnek a zászlós hajója. Itt nagyon figyelnek arra, hogy minőségi, kulturális felhozatalt tudjanak felvonultatni, ne csak diszkó legyen. Lehetőséget adnak a pécsi zenészeknek is, hogy megmutatkozhassanak.
Mikor még elkezdtünk zenélni, akkor tényleg a Danteban volt egy ilyen jó zenész közösség, aztán az Ionba települtünk.
Mindenesetre a pécsi kulturális meg szellemi életnek a nagy találkozóhelye, mióta megnyílt, a Nappali, azóta szerintem, ha az ember betéved oda, akkor mindig talál ismerős arcokat.
Márk: Én is inkább időszakokhoz tudnám mondani a kedvenc helyeimet Pécsett. Mikor a király utcába költöztem 2010-ben, akkor nyílt a Nappali, azon a nyáron volt a Varázskert…
Gábor: Az milyen jó nyár volt…
Márk: Életem egyik legjobb nyara volt egyébként, amikor elkezdtünk zenélni és kinyitott a Nappali, a Szoba, a Varázskert, a Sufni. A legelején a Sufnis lányokhoz jártam le kávézni, úgyhogy nekem nagyon sok hely volt, ahova szívesen ellátogattam. A Blöff, az Eozin, ahol hasonló a vendégkör, de más a hangulat. Ha olyan kedvem van és nézelődni, mozizni akarok, akkor kiülök az Eozinba, ha meg meccset akarok nézni, -bár én nem nézek meccset-
Samu:  hmm folytasd… J
Márk: …de ha néznék…
Gábor: Ha nézné a meccset és meccset akarna nézni…
Márk: Na mindegy, szóval akkor jó volt a Blöffbe menni.
Hogyan tudjátok összeegyeztetni a szóló karriert a zenekarral?
Barni: Egyszerűen, mert nekem nincs szóló karrierem. (nevetés)
Gábor: Mindenkinek az alap az anyazenekar. Márk folytatja a zenekar előtti szólóestjeit, ha épp nincs Halott Pénz koncert, én dj partykon játszom, valakinek internetes vállalkozása van, Samu stúdiótechnikával, felvételekkel foglalkozik. Mindenkinek vannak elfoglaltságai a zenekaron túl, de ez a legfontosabb, minden más olyan, ha marad időnk – ami egyre kevesebbszer fordul elő.
Márk, folytatni fogod az Általonos Orvostudományi Kart?
Márk: Nem. Amikor felköltöztem Pestre és teljes vállszélességgel a zenélés mellett döntöttem, akkor passzív félévre mentem, a pécsi közeget pihentetni akartam. Annyira sok időmet lekötötte a Halott Pénz, – amit nagyon szeretek és ezzel akarok foglalkozni a továbbiakban is – hogy nem gondolnám, Pécsre jönnék vissza az Orvosira, ha folytatnám az egyetemet. Maximum Budapesten, de ez most annyira távolinak tűnik, hogy nem is gondolok bele.
Gábor, veled már többször találkoztam, de most merült fel bennem a kérdés, miért pont „Venom” a művészneved?
Gábor: Ez igazából nem egy olyan nagyon különleges történet, nincsen mögötte egy komoly ideológia…
Barni: Most gyorsan kitalálhatsz egyet…
Gábor: …meg hosszú évek gondolkodása, kellett egy nickname. 6évig rádióztam, Szekszárdon, abból nőtte ki magát a dj-zés, akkoriban egész sok képregényt olvastam és ez egy képregény karakter, úgyhogy innen jött.
Tudnátok mondani olyat, aki nagy hatással volt/van rátok?
Samu: Mármint képregényhőst? (nevetés)
Márk: Csodálatos pókember volt Venom.
Samu: Múltkor belefutottam egy képregénybe és „Venom” felirat volt az elején.
Gábor: Igen, egyre több képregényt csinálnak mostanában dj-kről. (nevetés)
Márk: Komolyra fordítva a szót, én nem is tudom, sok van, de nekem az akusztikus gitáros szálból kiindulva, ez a melankolikus vonal eléggé meghatározó időszak volt az életemben, és innen van egy kettő ember, akiket nagyon szerettem, de figyelemmel kísérem a mostani, új tehetségeket is. Inkább szólistákat szoktam hallgatni.
Barni: Amikor elkezdtem zenélni, meg komolyabban gitározni, akkor eleinte az ősi klasszikus rock ihletett meg, ami nagyjából az egész zenekarban közös, mind szeretjük. Aztán később, mikor felfedeztem a pécsi zenészközeget, akkor nyilván nem lehetett elmenni az ilyen nagy pécsi hero-k mellett, hogy Kis Pál és 30Y.
Aztán azóta, hogy a látóköröm szélesedett, bekerültek egyéb műfajok is, így nyitott vagyok a rock-on kívül másra is. Szeretek egy jó elektronikus zenét is meghallgatni, vagy egy színvonalas gitáralbumot, szóval most már nem mondom azt, hogy csak egyfajta vonalra koncentrálok. Alapvetően a jól megírt dalokat szeretem.
Venom: Nekem is van elég sok dj, akinek követem folyamatosan a munkásságát, sok olyan van, akit nagyon kreatívnak tartok és ez inspirál.
Minden szobába kell álom. A tiétekben mi a legnagyobb?
Samu: Épp éljük.
Márk: Az, hogy azzal tudunk foglalkozni, amit szeretünk, teljes időnket leköti és munkaként űzzük azt, amit egyébként nem munkaként tennénk.
Gábor: Talán az, hogy ezzel még legalább ilyen szinten, nagyon sokáig tudjunk tevékenykedni, és sok szuper teendő álljon a csapat előtt.
Barni: Pont ezért a továbbiakban is megpróbáljuk ezt a kellő tisztelettel és alázattal csinálni. Nagyon örülünk annak, hogy ha valaki eljön a koncertünkre, megtisztel minket a figyelmével és szeretetével. Ezzel semmiképp sem akarunk visszaélni, inkább megpróbáljuk közvetíteni visszafelé azt az energiát, amit mi tőlük kapunk.
Csárdi Klaudia, Tóth Eszter

(fotó: Csiki Amanda) 

2016. február 9., kedd

Pécsi Kávé

Pécsi Kávé – amikor egy álom valóra válik

Egy napsütéses szeptemberi délutánon kezdődött: Egy hosszú, dolgos-tanulós egyetemi nap után a belvárosban kószálva betévedtünk egy rejtett kis udvarba, ahova az őszi nap sugarai még be-bekacsintottak és egy fügefa árnyékában hangulatos asztalok várták a vendégeket. Ahogy helyet foglaltunk és élvezni kezdtük a nyugalmat, feltűnt egy kedves arc kötényben, aki barátságos mosollyal kezdett érdeklődni, hogy feltérképezze ki, milyen italra vágyik leginkább és a tökéletes párosítást eltalálva néhány perccel később meg is kaptuk gőzölgő kávénkat. A felszolgálás nem mindennapi, a tejhab különleges mintájú, a poharak, csészék nem átlagosak, mindenben van egy kis szín, ötlet és turpisság, ami feldobja az ember napját. Na és a kávé… Balatonfüredi kedvenc helyem óta vágytam már erre a minőségre, a megfelelően pörkölt, első osztályú kávé utánozhatatlan zamatára, amire itt rábukkantam. – Szerelem volt első találkozásra.
Kíváncsi voltam, mi adja a Pécsi Kávé különleges báját, mi ihlette és hogyan teremtik meg a varázst, amely körüllengi a helyet, ezért felkerestem régi ismerősömet, az egyik tulajdonost, dr. Váncsodi Józsefet, hogy meséljen nekem ezekről a részletekről.
A kávézó története kezdődhetne úgy is, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két férfi, akiknek ugyanaz volt az álmuk… és ahogy a mese továbbszövődött úgy jött létre a Pécsi Kávé. Az üzlet másik tulajdonosa, Béndek Tamás, hivatásos barista, aki a kávékoktélok tekintetében is kimagasló eredményt ért el. József szavait idézve: „Tamás, elmondása szerint az első találkozásunk során érezte, hogy velem szeretne dolgozni. Bennem a második találkozáskor alakult ki ez a bizonyosság, akkor csak annyit kértem tőle, hogy azon a helyen, ahol éppen dolgozik, egyszer levegőtlenné válik körülötte a tér, akkor engem hívjon fel először.” Kis kitérők után a két férfi közös munkája természetesen egy kávé mellett kezdődött el, és belevágtak az álmuk megvalósításába.
 „A belvárosban van egy elrejtett sziget, ahonnan látni az eget, ahova besüt a nap, ahol a vendég egy picit elbújhat és megállhat.” – A hely kiválasztása, berendezése, és minden más azt a célt szolgálja, hogy ne csak a tulajdonosok és az ott dolgozók érezzék magukénak a Pécsi Kávét, hanem a fogyasztók is. A kávézóba betérve ismerős arcok köszönnek vissza, a falon Mezei József titokzatos fotója mellett, dr. Simán Benedek, fiatal fogorvos festményei lógnak, mohaágy van egy képkeretbe foglalva, az asztalokon friss virág, a beltér modern, mégis otthonos, nyugalmat és melegséget áraszt.
A névválasztás „azt a szándékot tükrözi, hogy olyan kávét készítsünk, amelyet minden pécsi vagy Pécsre érkező a magáénak érezhet. Ez a pécsieké, helyi értéket képvisel, ez ide kötődik, ez a miénk.”
Az italok különlegessége több tényezőből adódik. „A kávét nem lehet becsapni.” – Gazdasági megfontolásból sem spórolnak, a baristák a hivatalos mennyiség szerint 10 gramm szemes kávét őrölnek meg egy presszó elkészítéséhez. A feketék alapanyaga a szekszárdi Kávé Házából, az ország egyik legjobb kávézójából érkezik, ott Tóth Sándor pörköli a zöld szemeket a legnagyobb odafigyeléssel és minőségi ellenőrzéssel. A pultban így két fajta kávé található meg, sötét és világos pörkölésű. A klasszikus pécsi olasz 90%-ban arabica és 10%-ban robuszta szemekből áll össze, ami ízben „nem cicomás, nem túl fűszeres, nem túldimenzionált, jó minőségű, egyenes, és az ember minden nap jó érzéssel tudja elfogyasztani.” A világos pörkélésű kínálatban mindig más szerepel, amit időnyként a tulajdonosok még zöld kávé formájában választanak ki, próbapörkölések, kóstolások után döntik el, hogy melyik pörkölés kerül a vendégek csészéjébe. Az alternatív pultban általában két fajta filterre profilozott kávéból választhat a vendég. Ennek a „látványpultnak” az előnye, hogy a barista kilép a bárpult mögül, a fogyasztó láthatja a kávékészítés folyamatát, kérdezhet és részese lehet az élménynek.
„Mindig dolgozunk valami zsiványságon.” – Nyáron nagy sláger volt az eszpresszó limonádé, ami egy citrusos limonádéra húzott dupla, világos pörkölésű ristretto. Ez saját recept alapján készült, Tamás találta ki, hogy a komponensek milyen arányt alkossanak egy hűsítő, ugyanakkor felpörgető italt. A limonádék organikus összetevőkből, megfelelő manufaktúráktól szállított minőségi gyümölcslekvárból készülnek, a sütőtökös smoothiehoz, a kávézóban sütik meg az alapanyagot. Bár a kínálatban még nem szerepel, de az egyedi palettát szélesíti Balázs által megalkotott Csodalibre, és a kreatív kávékoktélok (Breaking: a cikk megjelenésének pillanatában már elérhető az egyedi kávé-koktél kínálat! A szerk.). Új élménynek számított a forró csoki oreo keksszel, a chai és matcha latte, utóbbiak különleges ízvilágú teák tejhabbal felhúzva, új csodát alkotva. A kávék mellett finom süteményeket is megkívánhat a vendég, személyes kedvenceim az áfonyás sajttorta és a nutellás macaron, amelyek mennyei kísérői lehetnek egy-egy forró italnak. „Csak az lehet tényező, aki kész arra, hogy reagáljon az óhajokra, másrészt elő tud rukkolni újdonságokkal.”A csapat kreativitása tehát nem ismer határokat, és minden újítást letesztelnek, mielőtt a vendégek elé tárják azokat.
„A versenyzés ébren tartja a kísérletezési vágyat, az önhittség az egyetlen, ami néma, ami zsákutca, ezért mindig elégedetlennek kell lenni magunkkal.” – A tulajdonosok óhaja, hogy baristáik megmérettetéseken vegyenek részt, hogy fejlesszék saját magukat. A kávé napja kapcsán rendezett kreatív újhullámos kávékoktél versenyen az országos nyilvánosság elé léptek a fiúk, ahonnan elhozták az első, második, harmadik és ötödik helyezést is. Azóta már a kávézóban is tartottak kóstolót a győztes koktélokat felkínálva, volt szerencsém részt venni ezen az eseményen és tapasztaltam, hogy semmihez nem hasonlítható, új ízkompozíciókat tudtak teremteni és különleges élményekkel gazdagítottak minket. Ráadásul, ahogy korábban említettük, már a vendégek számára is elérhetőek az újhullámos koktélok, szezonálisan, időnként majd meg-megújulva.
„A barista nemcsak kávét főz, hanem szertartássá nemesíti a kávéfőzést, él-hal a kávéért, az a szenvedélye és ezt a szenvedélyt át tudja adni a vendégnek.” – A fiúk minden betévedőt úgy szolgálnak ki, ahogy elvárnák, hogy őket is kiszolgálják, mosolyogva mennek oda az asztalokhoz és kérdéseikkel terelgetik a fogyasztót, szándékuk az is, hogy egyszer-egyszer az adott, „megrögzött szokásaikból” kibillentsék az embereket, és valami újat mutassanak nekik, de azt is elfogadják, ha egy ital nem nyerte el a vendég tetszését, és igyekeznek javítani azon, illetve az ital-vendég kapcsolaton.
„Ha megkérdezik tőlem, hogy melyik a jó kávé, azt válaszolom, hogy az, amely illeszkedik a fogyasztó hangulatához,és megtalálja őt.” – Nekem mindig bearanyozza a napom, ha megihatok ezen a helyen egy italt, mert tudják, mire van szükségem, azt olyan minőségben kapom meg, amit már régen nem tapasztaltam és olyan érzésem támad, hogy ünnep a perc, mert otthon vagyok. Véleményem szerint sikerük kulcsa a részletek kidolgozásában, az odafigyelésben, a törődésben, és a szakértelemben rejlik, ezek a tényezők mind hozzá járulnak ahhoz, hogy magunkénak érezzük a helyet és itt haza találjunk. A Pécsi Kávé már nemcsak egy szimpla kávézó, találkozási ponttá, kuriózummá nőtte ki magát, vezetett kóstolóival, irodalmi estjeivel és különleges programjaival egyre inkább felpezsdíti a kulturális életet is.

Szöveg és fotó: Csárdi Klaudia


A Pécsi Kávé lelkes csapata


2016. január 29., péntek

Mindörökké
Szavak a szélben,
Szállnak a térben.

Céltalanul.
Az élet rendje,
Elmentél csendben.

Hangtalanul.
Itt hagytál mindent,
Sebek a szívben.

Varrhatatlanul.
Nem lesz most könnyebb,
Hullnak a könnyek.

Szakadatlanul.
Emléked mécse,
Örökké éghet.

Olthatatlanul.
Míg az égben álmodsz,
Őrizzük a lángot,

Hajthatatlanul.
2016. január 29.


2016. január 25., hétfő

Menedék
Sejtelmed sincs,
Mit rejthet e szív,
Csak a felszín,
Mit énem megjelenít.
Világom most zord,
Nem mutatom, hogy
Lelkem zokog. –
A szám mosolyog.
Bánatom eltakarom,
Felfedni nem akarom,
Szavakat nem adhatok. –
A csendet hallgatom.
Ölelésbe zárhat karod,
Menedékként tarthatod.
Vigaszod nyújthatod,
Megtalálhat a nyugalom. –
Csak hallgass csendet velem,
Ne kérdezz, s nem felelek...
2016. január 25.

2016. január 18., hétfő

Talán

Első
Járj,
         tárj,
                   lépj!
Az út néha fáj még.
Küzdj,
         tűzz,
                   vágj!
Nem lesz, ki megüt már.
Adj,
         Kapj,
                   Állj!
Nem létezik a talán.
Menj,
         Nyerj,
                   Győzz!
Legyél te az első.

2016. január 15-18.

2016. január 11., hétfő

Táncolsz
Megmozdulsz,
élsz,
Talán kicsit félsz,
Mert ismeretlen,
Ki kezét nyújtja,
S táncra kér.
Bólintasz,
Nyitsz,
Új út feléd nyílt:
Egy pillanat,
Már tudod, hogy ő
Benned hisz.
Követed,
Lépsz,
Oldódik a fék,
Törik a gát,
Még akkor is kapsz,
Ha nem kérsz.
Lélegzel,
Szívsz,
Együtt dobban a szív,
Harmonikus
Összhang a táncban,
Mit kivívsz.
Bizakodsz,
Adsz,
Karjaiban tart,
Nem enged el.
Már nem idegen –
Másképp hat.

2016. január 11.

2016. január 6., szerda

Mese
Legyél velem,
Fogd meg a kezem:
Egy mese kezdete!
Lépj mellettem,
Haladjunk ketten,
Merre utunk vezet.
Szólalj halkan,
Csókolj meg lassan,
Mondd, mi mondhatatlan...
Hallgass csendet,
Törd meg, had zengjen,
Dalunk bontson rendet!
Szívből szeress,
Őszintén nevess,
Színes álmokat fess!

2016. január 6.