2015. május 29., péntek

Tökéletes tökéletlen
Egyszer majd megtalál, aki lelkem fellegén napként tűnik fel, és beragyog maga körül mindent. Fényének melege átjárja egész lényemet és egyetlen mosolya elég lesz ahhoz, hogy szebbé varázsolja a szürke hétköznapokat.
Ő lesz az! A mindent elsöprő, igaz szerelem.
Akivel együtt, kézen fogva átvészeljük az élet nagy viharait, nem lesz számunkra lehetetlen, hiszen egymás nélkül értelmetlennek tűnik minden. Akinek hiánya szinte elviselhetetlen, de amikor megpillantom, szívem vadul zakatolni kezd. Aki úgy tud csókolni, hogy a lélegzetem is elakad, felébresztve bennem a szunnyadó szenvedélyt…
Ő lesz az, akit feltételek nélkül szeretek, hibáival együtt vagy azoknak ellenére is. A legnagyobb példaképem, aki ereje, magabiztossága révén tiszteletet vív ki magának, és be is bizonyítja, hogy erre rászolgál. Egyszerűen csak fel tudok nézni rá, mert motiváltságával és ösztönzésével a maximumot hozza ki belőlem is…
Ő lesz a legbizalmasabb barátom, aki előtt felfedhetem gyengeségeimet, belelát lelkem legmélyére, mégis tudja, hogy erős nő vagyok. Aki ha kell, hallgat velem, máskor heves vitákkal térít észhez. Rá számíthatok majd, mert akkor sem hagy cserben, amikor már más rég megtette volna. Aki mellett úgy hajtom álomra a fejem, hogy hálát adok a sorsnak, amiért megkaptam életem legdrágább kincsét…
Ő lesz a másik felem, aki pontosan illik hozzám: Ellentéteink vonzzák egymást, hasonlóságaink pedig még erőssebbé teszik a köztünk lévő kapcsot.
Hiszem, hogy létezik, és egyszer megtalál az a tökéletlen férfi, akivel ketten egy egészet, egy tökéletes szerelmet alkotunk…

2015. május 28.

2015. május 12., kedd

Hallucináció
Néhány elveszett szólam,
Furcsa zenét dalol,
A vízió magával sodor,
Az ész hiába dacol,
Mámoros élvezetet okoz,
A képek csendesen szólnak.
Gyönyörteli látomás,
Mi tudatom elvakítja,
A vágyat kívántam,
Szenvedélyt nem szakítva,
Függővé így váltam,
És nem akarok mást…
Mint kábító hallucináció,
Néha édes gyötrelem,
A mélybe zuhanok,
Máskor kéjes élvezet,
Fellegekben szárnyalok,
A vonzódásban nincs ráció…

2015. május 12.

2015. május 5., kedd

Melankólia
Elmélázom, ülve a csendben,
Kik is vagyunk mi ketten.
Merre, hova visz a sorsunk,
Mi egymással a dolgunk.
Talán az egész csak bolondozás,
Mégis különös minden találkozás.
Itt nincsenek követelmények,
Hatásunk egymásra feltétlen.
Benned erő és büszkeség,
Bennem alázat és érzékiség.
Tombol köztünk az ellentét,
De forr bennünk a szenvedély.
Dacolva a furcsa érzelmekkel,
A szívügyeket ügyesen elrejtve,
Egy álarc mögé mindent elfedve,
Nem tudunk mit tenni a helyzettel.
Lezártuk. Egy ponttal a mondat végén.
Így van ez jól. Semmi kétség.
Csak a gondolatok zavarják a rendet.
Mi tartunk tovább a végtelenbe…

2015. május 5.

2015. április 4., szombat

Vihar
Tavaszi napsütésben kitörő zivatar,
Mely Feléd sodor, s hirtelen felkavar,
Az univerzum üzen, küldi a jeleket,
Mennyi mindent sugall ez az égi jelenet…
Nem kell más, csak egy pillantás,
Belénk hasít, mint egy villanás,
A felismerés, hogy nincs menekvés,
Mert a másik a biztos menedék.
Ha a félhomályban egymásra nézünk,
Szemünk elárul, nincs kétségünk,
Hatalmába kerít egy édes érzés,
Elfelejtődik minden kérdés…
Nemtörődve a holnappal, engedve a vágynak,
A pillanat hevében, egymás karjában,
Hagyjuk, hogy sorsunk újra egybeforrjon,
Mely már évek óta lassan összefonódott…
És ki tudja, mit hoz még a jövő,
Lesz-e még égzengés, kitörő,
Vagy egyszer a vihar elcsendesedik,
S ezzel végzetünk beteljesedik…

2015. január 22., csütörtök

Varázs
Átfut fejemben egy gondolat,
Miként folyón siklik a gondola,
Miért kavarognak bennem új érzések,
Melyeknek titok volt eddig létezése.
Szárnyát bontogatja értelmem,
Hogy ilyen van, nem is képzeltem,
És mégis eljött ez a találkozás,
Magával hozva a változást.
Összekeveredik bennem sok-sok szín,
A létrejött kép furcsán intenzív.
Hatása egészen zavarba ejtő,
Lebegek, mint egy ejtőernyő.
Felhőkben úszva élem át a pillanatot,
Hagyom, hogy teljesen megragadjon,
És hatalmába kerít egy ősi varázs,
Felébresztve a szunnyadó parázst…

2015. január 22.

2014. december 25., csütörtök

Tibikére emlékezve

Sírodnál
Több mint egy év elszállt már,
Mióta angyallá változtál.
De hiányod még mindig fáj,
Fejünket lehajtva állunk sírodnál.
Felfoghatatlan a veszteség,
Hogy pont Téged vett el az ég…
Néha még elkap a remény,
Hogy rémálom volt az egész.
De itt állunk megrökönyödve,
Mert elhagytál minket örökre.
Nem jössz vissza erre a földre,
Az életben nem látunk már többet…
Olyan hihetetlen, mégis igaz,
Nem találunk e fájó sebre vigaszt,
Csak állunk csendben, egy könnycsepp lepereg –
Őrizzük emléked, míg a felhők felett leszel.

2014. december 25.