Bukás után, egy új jövő kezdetén...

A tenger

A tenger gyönyörű… Sima felszínén megcsillan egy halvány kis fénysugár. Ragyog. És elvarázsol minket... Gyönyörködünk benne, elrepít minket új tájak felé a gondolatok szárnyán. Ám nem telik el sok idő és felhők kerekednek az ég boltozatán, a szél is feltámad. S amiben az előbb még gyönyörködtünk, a szelíd ringatózás, most vad háborgássá változott... Felébredünk a varázslatból. Félünk, szörnyülködünk... Majd elmúlik a vihar, lecsillapodik a tengerünk. Újra csodálatos, újra tündököl, és mi újra szeretjük. És ez mindig így van. Csend után jön a vihar... Tenger a mi életünk is, mi magunk is tengerek vagyunk. Jó után jön a rossz. A hullámhegy után völgy következik. Nincs boldogság szomorúság nélkül, és nincsen ember hiba nélkül. Bukás nélkül nincsen siker. És a bukás után mindig fel kell állnunk, hogy újra tündököljünk...

2010. november 21.

Őrzöm a lángot!

A nyílt szív titka

Nem tudom már, miért indultam el, mit is akartam igazán megtalálni. Talán saját magam után kutattam…

Még csak a szárnyaimat bontogattam, és éppen elkezdtem repülni, mikor egy erdő fölé érkeztem. Gyönyörködtem a világban, ami körülvesz, boldog voltam. De jöttél te, mint a villámcsapás, és már csak azt vettem észre, hogy zuhanok a mélybe. Elloptad a szárnyaim, csak azért, mert neked nem lehetett…

A megvilágítatlan, árnyas erdőben elveszetten bolyongtam. A bokrok, a fűszálak és a fák között kerestem a fényt. Csak egy apró lángot, ami megmutatja az utat, de nem leltem rá. Az éj ébenfekete volt. Lassan a lelkemen is úrrá lett a sötétség. Féltem, hogy sosem jutok ki onnan… Féltem, hogy már sosem leszek képes szárnyalni, hogy már nem leszek képes megbocsátani, amiért ezt tetted velem… Csak a reményem nem halt meg. Teljes elkeseredettségemben zokogás tört ki rajtam. A könnyeimen túl feltűnt egy apró szivárvány: A napsugár egyetlen parányi szikrája átszőtte a szívemből fakadó fájdalom cseppjét. Megérkezett a pirkadat. Nem adhattam fel! Felálltam hát, és - összeszedve minden erőmet, - rohanni kezdtem. A hajnali szellő elfújta a könnyeket, elmúlt a félelem, megleltem a fényt! Szárnyak nélkül is repültem! A világ újra kitárult előttem, mert a szívem mindvégig őrizte a lángot és nyitott maradt.

2012. január 27.

A vágy néha káoszt gerjeszt...

Összebújva – összezavarodva

Ahogy hozzám bújsz, karod magadhoz húz, ajkad nyakamra csókot lehel.
Mozdulnék, de semmit nem teszek.
Ahogy hozzád bújok, kezem arcodon vándorol, érzem az illatod, remegek.
Gondolatban elfutok, de nem engedlek.
Az a kisfiús pillantás, a ragyogás és a visszatartott vágyakozás a szemedben.
Megrémiszt és magával ragad egyszerre.
Valami mélyen vonz, de nem hiányzol, csókod mégis akarom, megijedtem.
Az eszem tudja, de a szívem rejti el ezt.
Mi ez az érzelem? Ez nem szerelem, rabul ejt most a félelem.
Kételkedem, ezt nem fogja fel az értelem.
Mit teszünk? Kérdezzük, de nem felelünk, csak egymásra nézünk csendben.
Szólnánk, de összezavarodtunk mindketten.
A vágynak most nem engedünk, összefonódik kezünk, lassan mennünk kellene.
Még egy néma pillantás, itt a búcsú ideje.

2012. január 14.

Még találkozunk...

Búcsú

Lassan eljön a búcsú ideje… A percé, amikor szívem színes kártyái széthullnak… Amikor már képtelen leszek szavakba önteni az érzéseimet, amikor a csend beszél majd helyettem… De én nem szeretek búcsúzkodni. Az mindig valaminek a végét jelzi, és én nem akarom, hogy bárminek is vége szakadjon. Ezért most csak elköszönök, és azt mondom: „Viszlát, jó barát, látjuk mi még egymást.” És közben reménykedem, hogy így is lesz. Hogy sem idő, sem távolság nem szakítja el azokat, akik szeretik egymást és igaz barátokká váltak. Lehet, hogy kicsit szomorkodom, lehet, hogy a könnyem is kicsordul, de a lelkem mélyén mégis örülök, mert gazdagabbá váltam általad. 2012. január

Majd... egyszer... talán újra elvarázsolódom...

Veled

Mint olvadó jéghegyek – megtört zárt szíved.
Mint a nap melengető fénye – elvarázsol csókod finom íze.
Mint szivárvány színei – vidámak perceim.
Mint legbátrabb hőseink – elűzöd gonosz szörnyeim.
Mint a legédesebb méz – ha szerelmesen rám néz.
Mint a tűzben lobogó fény – csábító pillantásod megigéz.
Mint leglágyabb zene – hangod megnyugtat este.
Mint a legpuhább selyem – ha tested érinti testemet.
Mint a legfinomabb levendula – bőröd bódító illata.
Mint csendes nyári éjszaka – szerelmünk varázslatos évszaka.
Mint szenvedélyes tánc – ha elönt a vágy.
Mint szakíthatatlan lánc – összetartó forró láz.
Mint halk tavaszi zápor – csendes suttogásod.
Mint egy gyönyörű álom – Benned boldogságom megtalálom.
Mint suhanó sas a hegyekben – szárnyaló lelkem a fellegekben.
Mint a könnyű angyalok az egekben – repülő szívem a mennyekben.
Mint kristályvizű patak – érzésem homálytalan.
Mint égen a csillag – szerelmem határtalan.

2010. január 25. – február 8.

Picilánynak búcsúzóul... (A legszebb vers, amit valaha kaptam)

Utadra bocsájtunk Klaudia!

Szép neved dallama, akár, egy csengő hangja.
Kedves vagy és vidám, ezért hívlak így, pici lány!

Mosolyod oly elragadó, szemed fénye csalogató.
Huncut bájjal néztél reánk, s ha bánatunk volt, ettől elszállt.

Kezed alatt ég a munka, hol itt segítesz, hol ott, mint annak idején a kisdobosok.

Szeretünk, kis munkatársunk, ezért nehéz most elválnunk.
Egyik szemünk sír, a másik nevet, hisz tanulni mész, s ez oly merész!

Emberséget már tanultál. Okosodj hát, most ez, mi rád vár!
Legyél nagyon jó doktornő, segítőkész és megértő!

Számunkra űr marad utánad, de tudjuk, hogy a betegek már várnak!
Rögös út áll előtted, de mi bízunk benne, hogy Te vidáman teszed meg!

Kívánunk hát néked minden jót és egészséget!
Ne felejtsd el majd a Flexet, s gondolj ránk, ha szíved reszket!

Búcsúzzunk el most vidáman, ne hulljon könnyünk hiába!
S ha szemünk mégis megcsillanna, Boldogan nézzünk a holnapra!

A legjobb kollegáktól nekem! Köszönöm a sok szeretetet!

Antik kincs...

A titkokat rejtő ládikó

Egy antik fekete doboz. Fája tökéletesen kifaragva, minden egyes kis szöglete harmóniát sugall. Díszítése nem kirívó, nem hivalkodik a régmúlt korok elveszett kincseivel. Bár kicsit idős, mégsem látszik réginek, csak a lakk és színének kopása jelzi, hogy eljárt felette már az idő. Egy kis lelkesedéssel és munkával ez is helyrehozható, szinte csak arra vár, hogy életet leheljünk belé, s tündökölhessen, mint fénykorában. Kívülről talán nem is tűnik érdekesnek. Első ránézésre nem is sejtjük, milyen nagy titkokat rejteget. Ahhoz, hogy rájöjjünk, nemcsak felületesen kell megvizsgálnunk, hanem fel is kell nyitnunk, minden apró részletét tanulmányoznunk kell, meg kell fejtenünk. Ha tökéletesen megismertük, ráébredünk, mekkora értékre leltünk. S akkor majd nem számít már, mennyi idő megpróbáltatását állta ki, mert úgyis szükségünk lesz rá, ha évezredek óta porosodik…

2012. január 21.

Nők ezreinek az álma...

A férfi

- Találni egy férfit, aki nemcsak szépnek, de gyönyörűnek hív. Akinek felragyog az arca, ha megpillant, akinek szemében ott a csillogás, ha rád néz.

- Találni egy férfit, aki megnevettet, bármikor fel tud vidítani és te egyetlen mosolyoddal szebbé tudod tenni a napját.

- Találni egy férfit, aki értelmes, akivel mindenről lehet beszélgetni, aki tudásával lenyűgöz, és fel tudsz nézni rá. Érzed, hogy mellette biztonságban vagy, mert mindentől megvéd.

- Találni egy férfit, aki után elmennél bárhova, akiért tengerre szállnál, nyeregbe pattannál, hegyeket másznál, sivatagokon át vágtatnál, akit még a világ végére is követnél, és ő is elkísérne végtelen utadon.

- Találni egy férfit, akinek magadat adhatod, nem kell szégyenlősködnöd, aki segít megvalósítani az álmaidat, aki melletted megvalósíthatja önmagát, akivel minden akadályt legyőztök.

- Találni egy férfit, akit hajt a vágy hozzád, aki fellobbantja benned a szenvedélyt, aki úgy csókol, mint senki más, aki egyetlen kézfogásával tudatja veled, összetartoztok.

- Találni egy férfit, akiben mindez meglelhető, nehéz feladat, embert próbáló kihívás. Szinte lehetetlen vállalkozás…

- DE megtalálni A FÉRFIT, aki csak rád vár, s akit neked teremtett az ég, erre mindig van remény!

2012. január 19-20.

Láss a látszat mögé!

Kislány? Felnőtt?

Látszólag csak egy kislány. Bohókás, játékos, huncut, ugrabugrál, tele van élettel, mindig mosolyog, mindenen nevet. Úgy tűnik, hogy még nem tud semmit az életről… csak játék neki az egész… ő még sosem volt szomorú és nem szenvedett. DE ez nem így van! A kislány már nővé érett, felnőtté vált régen. Vannak gondjai, problémái, mély gondolatai, mint mindenki másnak. Néha ott sírt, ahol senki nem látta. Már találkozott a küzdelemmel, gyötrelemmel, a kínokkal, az emberi méltóság elvesztésével és a halállal is. Pont ezért olyan, amilyen. Megtanulta tisztelni az életet. Élvezi a lét minden egyes percét, amit az égtől ajándékul kapott. Tudja, hogy egy mosoly reményt adhat, és csodákra lehet képes. Egyszerűen, csak egy kicsit szeretné szebbé tenni a világot.

2012. január 17.

Mert léteznek...

A csoda

A csodák mindig véget érnek... Van, amelyik csak 3 napig tart, némelyik 3 hétig, 3 hónapig vagy akár 3 évig... de mindig megtörik a varázs... Sőt, talán nem is létezik! Talán csak lelkünk színes szivárványai, amit azért képzelünk el, hogy reménykedhessünk egy szebb jövőben... Álmodozunk újra és újra, pedig tudjuk, hogy fel kell ébrednünk... De ezek az édes álmok adnak értelmet az életnek, mert a megvalósításukért érdemes küzdeni... Nem szabad feladnunk, és kudarcot vallani egy kis akadálytól, mert ha nincsenek csodák, hát nekünk kell megteremtenünk őket! Ha csak egy pillanatig is élnek, már megérte hinni bennük... Én szeretnék csodát varázsolni és megélni a szép álmokat...

2011. Október 10.

Útravaló Nagyfiúnak :)

Örülj a legkisebb jónak, fedezd fel az élet apró örömeit, nevess, amennyit lehet, mert az a csibészes mosoly ellenállhatatlanná varázsol… Ne hagyd szunnyadni a szíved mélyén élő, megvalósításra váró álmokat. Találd meg az utat, amit neked szánt a sors, és lépj rá mihamarabb… Ne engedd elveszni magad a szürke hétköznapokban, az elkeseredés nem győzhet feletted! Komolyság és erő, ezt látom benned.

2012. január 3-7.

Nem foglalok helyet

Két szék között

Fellángolt, kialudt, újra fellobbant.
Az élet furcsán körbeforgat.
Egyszer fent, máskor lent,
Egyszer szeretem, máskor nem.

Égszínkék-fűzöld, barna szemek,
Ha látom őket, rabul ejtenek…
Dönteni köztük, lehet-e?
Az ember kettőt szerethet-e?

Lelkem újra és újra vívódik,
Két férfi szerelme belém ívódik?
Vagy csak visszahív a megszokás,
És közben elcsábít egy új vágy?

Szeretem, de ez nem szerelem,
Csak a kötődés tévesztett meg…
Idővel majd jó barátom lehet,
Ha nem ért félre semmit sem.
A múltam már nem kell, tudom,
Ami elmúlt, azt újra nem akarom.
Csak az emléke néha még fáj,
De rám valahol egy jobb élet vár.

Valakinek a szép szeme elkábít,
Pillantása és csókja elcsábít.
Rezegnek köztünk a pillanatok,
De a vágynál többet nem adhatok.
A tökéletes ellentétem,
Taszít és vonz, ezért félek.
A kapcsolat így nem menne.
Igazi jövőnk együtt nem lehetne.

Hívnak az új, izgalmas kalandok,
Én az igaz szerelmet akarom.
Nem a múltat vagy reménytelen jövőt,
Csak egy férfit, aki látja bennem a nőt…

2011. december 22-25.

Soha ne add fel!

Epigramma

Ha az élet rád csapást mér,
Mutasd meg, mennyit is érsz!

Büszkén tűrd a pofonokat,
Győzd le a nehéz gondokat!

Ne add fel a vágyaidat,
Valósítsd meg az álmaidat!

Higgy, küzdj, remélj és szeress,
Mert az élet csak így lehet szebb!

2011. november 21.

Fogy az idő...

Idő

Az idő… Azt mondják végtelen… Én most mégis úgy érzem, hogy elfogy, kifolyik a kezeim közül… és még csak észre sem veszem… A napok hihetetlen sebességgel röpülnek el, mintha valaki kergetné őket… Néha már sikítani tudnék, és ordítanám, hogy „ÁLLJ! Ne menj el pillanat! Csak egy kicsit várj még!” De semmi haszna… Elszaladnak a percek, és én képtelen vagyok utánuk futni… Csak kapaszkodni tudok az utolsó reményembe: talán teljesen kihasználtam a nekem járó időt és megragadtam, megéltem a fontos pillanatokat…

2012. január 3.

Soha nem lehet őket elkergetni és elhallgattatni...

Pilleszárnyú érzések

Vannak érzések, amiket nem tudunk leírni vagy megmagyarázni… Csak úgy jönnek pilleszárnyon és simogatják a lelkünket… Nem vagyunk képesek arra, hogy elmondjuk, miféle érzések ezek, nem lehet kategorizálni őket… Néha elvarázsolódunk tőlük, néha dühöt váltanak ki belőlünk… Valahogy mégis hagyjuk, hogy rabul ejtsenek minket… Nem tudunk ellenük tenni, önkéntelenül is elsodródunk velük, és ha akarunk, akkor sem menekülhetünk előlük… Mert a pillangókat, amik ezeket az érzéseket repítik hozzánk, nem lehet csak úgy elkergetni…

2011. október 24.

Érzések

Vannak érzések, amiket nem tudunk megmagyarázni. Vannak érzések, amiket nem lehet elfelejteni. Egy kósza pillanatban kipattan az a szikra, magával ragad, majd rabul ejti testedet és lelkedet egyaránt. Akárhogy is küzdesz ellene, semmit nem ér a harcod… Aztán feladod... Teljesen átadod magadat. Beletörődsz, hogy elvesztetted a csatát… És rájössz, hogy az érzéseid hatalmasabbak nálad…

2011. december 2.

Voltam és leszek

Én voltam a csillagfény az éjszakában,
Én voltam a napsugár a hideg évszakában.
Én voltam a szivárvány a szürke hétköznapokban,
Én voltam a csend a városi zajokban…
Voltam halvány mosoly a szomorúságban,
Voltam segítő kéz a nyomorúságban.
Voltam égető könnycsepp arcokon,
Voltam képkeretbe zárva falakon…

Én leszek, ki a bajban fogja kezed,
Én leszek, ki a bánatban megnevettet.
Én leszek, ki sosem hagy cserben,
Én leszek, ki veled együtt szenved.
Leszek az angyal, ki vigyáz rád,
Leszek a nő, ki este a karjába zár,
Leszek a barát, ki mindig szeretettel vár,
Leszek az, ki vagyok, egy egyszerű lány…

2011. november 6.

Egy arc - egy sors

Sorsok kuszasága

Észre sem vesszük, hogy minden egyes nap emberi sorsok kuszasága ölel körül minket. Egyszerűen nem vagyunk képesek megállni, rátekinteni a másikra, csak szó nélkül elhaladunk egymás mellett. Pedig mennyi felfedezni való van az arcokon!
Egy kórházi folyóson állok. Sokan várakoznak. Múltak, jelenek, jövők tárulnak elém, ha kicsit jobban figyelek. Minden egyes ember újabb kis meglepetést, titkot, csodát rejteget…
Egy kislány ül türelmesen édesanyja mellett, kicsi szeme csak úgy ragyog, mosolyog és körbenézeget. A tündérke még csak totyog, de már szaladna. Aranyos rózsaszín pulóverében és nadrágtartójával lenyűgöző látványt nyújt.
Egy fekvő beteget tolnak be a várakozók közé. Megszeppent, idős bácsi. Arcára kiül a kellemetlenség érzése és a zavar. A teremben ülők is kényelmetlenül érzik magukat, fejüket lehajtják, csak hogy ne kelljen észre venni az elesettet. A koros úr körbenéz, egy jó pillantást vár. Tekintetünk találkozik, rámosolygok, szeme felcsillan, ő is mosolyog. Eltűnt a gát, eltűnt a kellemetlen érzés. Szebbé tettük a napot.
Középkorú, pizsamát és csíkos köntöst viselő férfi csoszog át a folyóson. Zavartalanul átsétál a várakozók között, majd tíz perc múlva visszaérkezik, már újság van a kezében. Kívülről furcsa alaknak tűnik, de nem tudhatjuk, mi játszódik le benne.
Fehér ruhás, kissé molett hölgy ide-oda mászkál. Fülében nagy, fehér, bizsu karika fülbevaló, kezén ékszer, haja divatosan elcsatolva, lábán fehér, bundás bokamelegítő. Divatosnak számítana, ha nem egy kórházban lennénk. Kinyit egy ajtót, amin ez a felirat áll: Vezető asszisztens.
Fehér köpeny, fehér nadrág, fehér papucs, széles vállak, illatfelhő. Elsétált mellettem egy negyvenes éveiben járó orvos. Körbe sem néz, csak elmegy mellettünk. Arcán magabiztosság. Erőt és hatalmat sugároz magából. Az a fajta, akire rá van írva: tudom, hogy mindent megkaphatok. Biztos sok nő a karjaiba omlana. Engem valahogy mégis taszít. Elgondolkodom. Én is ilyen leszek? Közönyös és nagyképű? Azt nem engedem!
Szólítanak vizsgálatra. Véget ér a tanulmányozás. Tanulságos napon vagyok túl: Minden gyermek egy újabb csoda, újabb remény. A divat nem tesz szebbé. Egy mosollyal megváltoztathatjuk a világot. A hatalom nem ad okot arra, hogy túlértékeljük magunkat. A felszín alatt meglepetések rejlenek, nem minden az, aminek látszik, nekünk kell megfejtenünk a titkokat, megismernünk a sorsokat. Életünk egy lélekfelfedező utazás, mely során feltárunk számos belső világot, beleértve saját magunkét is.

2012. január 8.

Barátság

Vannak emberek, akik színt varázsolnak a szürke hétköznapjainkba, akik egyetlen mosolyukkal tavaszt hívnak elő a téli hidegbe… Akik egyetlen pillantásukkal el tudják hitetni veled, hogy fontos vagy a világnak. Emberek, akiket felhívhatsz az éjszaka közepén, ha nem tudsz aludni, és már az elég, hogy hallod a hangjukat… Akiknek kitárhatod a lelked és elmondhatod minden titkodat. Olyan emberek, akikben feltétel nélkül megbízhatsz és ők is megbíznak benned… Akik nem nevetnek ki, ha csacskaságot csinálsz, hanem veled együtt nevetnek… Akik előtt nem kell zavarban érezned magad a hibáid miatt... Akik fogják a kezed, hogy ne tévedj el az úton… Akik tudják, hogy mikor van szükséged egy ölelésre, és tudják, mikor hagyjanak egyedül, ha magányra vágysz… Akik keresik a társaságod, ha te nem keresed őket. Emberek, akik csendben hallgatnak veled, ha nem akarsz beszélni… Akik veled együtt sírnak, amikor az kitör belőled… Akik egy-egy aprósággal feldobják a napod és mosolyt csalnak az arcodra. Emberek, akik ha tudnák, lehoznák neked a csillagokat, ha azt szeretnéd… Akik ott vannak veled a bajban és a jóban... Ezek az emberek az igaz barátaid.

2011. november 2.

Összetörve

És most itt ülök a földön… zokogva és összetörve… körülöttem a szívem és a múltam színes szilánkjai… minden romokban hever... Már semmivel sem vagyok tisztában, csak átadom magam a sírásnak és a szenvedésnek… Az egész testemet átjárja a remegés és a fájdalom… A gondolatok kiszálltak a fejemből, az érzések kiléptek a lelkemből… nem maradt más, mint egy hatalmas űr, és a felismerés, hogy legyőztek, és a porba hulltam… 2011. december 13

.Felejtés – emlékezés

Felejteni a legnehezebb… Lehetetlen… A múltadat egyszerűen nem törölheted ki. A megtörténtet nem tudod meg nem történtté változtatni. Az emlékeid veled maradnak, akár legyenek jók, akár legyenek rosszak… Az idő sem lesz úrrá azon, ami egyszer a szívedbe vésődött, mert ami beléd mélyedt, elkísér életed végéig… Felejteni képtelen vagy… Annyit megtehetsz, hogy elzárod a fájdalmas dolgokat, csak a szépre emlékezel, bocsánatot kérsz a hibáidért, nem bánod meg a cselekedeteidet, és ha valami véget ér, mosollyal várod az új élményeket… Ha erre képes vagy, nem is akarsz majd felejteni… 2011. december 11

Szavak nélkül

Van, hogy nem kellenek a szavak… Néha a csend többet mond mindennél… A pillantások beszélni tudnak, a szemekben sugárzó fények egymásnak suttognak… A száj nem ejt ki hangokat, az ajkak csak csókra nyílnak, találkozásuk egy csodát hív elő… Az ölelések kifejezik érzéseinket, a kezek összefonódása jelentéssel bír… Minden apró mozzanat összehangolt, testünk együtt rezdül, szívünk együtt dobban… Szavak nélkül is tudjuk, összetartozunk.

2011. december 24.

A nagy világnak

Ébredj fel!

Ember!
Ébredj fel!
Mit teszel?
Hova lett a segítő jobb kezed?
Nyomorba taszítod azt, aki már a földön hevert?
Neked már sok van, hogy több legyen, miért akarod?
Miért veszed el az éhes szájtól a falatot?
Nézd meg a gyermeket, aki miattad nem ehet,
Mert tőle is elveszed a kenyeret!
Miért jó, ha rettegünk?
Hova vezet félelmünk?
Miért vezérel a kapzsiság?
Hova tűnt az igazság?
Nincs esély!
Elfogyott már a remény!
A helyzet kilátástalan.
Itt már zsarnokság van.

2012. január 5.