„Itt
van a lelkem Pesten, mégis Pécsen hagytam a testem” – interjú a Halott Pénzzel
Halott Pénz. A név
mindenkinek ismerősen cseng, de mi szerettük volna megtudni, mit rejt a
hangzatos megnevezés azon kívül, hogy egy zenekart, akiknek az élet a káros szenvedélyük,
akik hétfő, szerda, szombat, kedd sem mondják, hogy soha ne tedd, akiket izgat,
hogy ha a lányok nézik őket. Több felejthetetlen koncert után, lehetőségünk
nyílt egy kellemes beszélgetésre, amely során felfedeztük, hogy bennük minden
megvan.
Igazi pécsi zenekarként vagytok számon tartva, innen indult
a pályafutásotok. Mesélnétek a kezdetekről?
Gábor: Magát a zenekart is a város hozta
össze, Márk győri származású, én tolna megyei vagyok, de mindannyian itt találkoztunk.
Hogyan alakult ki a zenekar felépítése,
ki, milyen úton került az együttesbe?
Gábor: A történet Dávid szóló projektjével
kezdődik, ebből lett egy live act-es felállás, ami egy dj-set jellegű
produkciót takar. A Feneked a gyengém című dal kapcsán kerültem be a képbe,
abban scratcheltem először. Ebből nőtt ki később a zenekar, Márk már ehhez
csatlakozott.
Márk: Úgy van, ahogy Gábor mondta. A
társaság előtte ismerte egymást, én talán csak Samut nem…
Samu: Igen, én érkeztem utoljára.
Barni: De azért többé-kevésbé mindenki hallott
egymásról.
Márk: Névről ismertük egymást, mindenki
valamilyen kapcsolatban állt a másikkal, főleg itt a pécsi esti és zenész életben.
Én is viszonylag természetes úton kerültem be Dávid vonzáskörébe, egyre jobb
viszonyba lettünk, egyre többet boroztunk együtt és beszéltünk arról, hogy ez
így működhet.
Márk, emlékszem még, amikor 2010-ben a
Cooltour Caféban elkezdtél énekelni, ott láttalak először. Milyen út vezetett
onnan ide a Halott Pénzhez?
Márk: Először az Utca Zene fesztiválon
léptem fel. Nyár végén visszajöttem Pécsre, akkor már ismertem elég sok
mindenkit, több hely tulajával jó viszonyban voltam, és ők mondták, hogy
hallották, milyen jól szerepeltem az Utca zenén és meghívtak, hogy tartsak
náluk akusztikus estet. Aztán egyre több meghívást kaptam, idővel egyre több
embert megismertem és így kerültem kapcsolatba Dáviddal is, így jött az ötlet,
hogy énekeljek a zenekarban. Abban az időszakban, amikor én a gitáros
karrieremet kezdtem építgetni, ő pont Budapesten élt, akkor jött ki a Feneked a
gyengém, de ezekben én nem vettem részt, a Halott Pénzről nekem akkor csak
képzeteim voltak. A Punnany klipje kapcsán találkoztunk először, a Pécs Aktuál
X-ben vonultattak fel személyeket, helyeket, és abban szerepeltünk egymás után.
Végülis így a barátság révén jött létre ez a formáció.
Annak idején még Ian O’Sullivan-nel
kezdtetek el a Cooltourban énekelni.
Ian zenekaráról, a Mongooz and the
Magnet-ról, egyre többet hallunk, a Halott Pénz kapcsán. Egyengetitek a
pályafutásukat?
Márk: Szerintem minden pécsi zenészt
valamennyire jellemez ez a lokálpatriotizmus. Egyértelmű, hogy amikor kinövi
magát Pécsről egy zenekar, pártfogolni szeretné azokat a zenekarokat, akik
innen jönnek. Nagyon szimpatikus srácoknak tartjuk a Mongoozékat, a veszprémi
koncertjükön meg is néztük őket, oldalt a backstage-ből csápoltunk nekik és
szerintem nagyon jók lesznek. J
Barni: Egyébként múltkor mikor a dupla
koncertünk volt Sopronban, egyik nap a Mongoozék voltak előttünk, másik nap
pedig a Junki Jack Flash, szintén Pécsről. Ha vannak jó pécsi zenekarok, akkor
igyekszünk őket elvinni és megmutatni más városokba, hogy minél több ember
előtt szerepelhessenek. Szóval azért ez klassz dolog.
Jóban vagytok más pécsi zenekarral?
Márk: Viszonylag jóban vagyunk
zenekarokkal, nem tudok mondani olyat, akivel nem, vagy ne találkoztunk volna.
Alapvetően a backstage-ben pacsizós és bulizós csapat vagyunk, ha éppen időnk
engedni és ott tudunk maradni egy helyszínen. Főleg a Brains-szel és az Irie Maffiával
vagyunk jó viszonyban.
A fesztiválszezon ilyen,
előfordul, hogy az aznapi line zenekarai egy backstagebe kerülnek, ott mindenki
találkozik a másikkal, jó a hangulat, bulizunk. Ilyenekből sok esetben
együttműködés, közös számok születhetnek.
Alapvetően
úgy van összeválogatva egy line up, hogy nem idegenek a különböző műfajok, így
a zenekarok sem.
Mi a legszebb pécsi emléketek?
Barni: Szerintem ehhez túl sok van
mindenkinek…
Márk: Amikor egyetemre jöttem, akkor nagyon
szerettem azt, mikor leszálltam a buszról, mentem fel az Irgalmasok utcáján,
előtűnt a Széchenyi tér, a Dzsámi, a Ló és a Tv-torony. Emlékszem, hogy első
évesként vizsgaidőszakban jöttem vissza karácsony után Győrből és hidegrázós,
hazajövős élmény volt, attól függetlenül, hogy én nem vagyok pécsi, ezt mindig
szerettem.
Gábor: Mikor idekerültem egyetemre, nekem
nagyon megtetszett a város zenei élete, ami pörgős volt, már akkor jó bulik
voltak a Szenes klubban, eljártunk a Kinoba és a péntek/ szombati partikra.
Barni: Nekünk Samuval, ilyen első Pécshez
fűződő élményeink nem nagyon vannak.
Samu:
Tüke pécsiek vagyunk.
Barni: Itt születtünk, itt nőttünk fel, de
alapvetően igen, ez volt szerintem mindnyájunknak az egyik legjobb dolog itt Pécsett,
hogy megtaláltunk egy ilyen kreatív összetartó közeget, amihez jó tartozni.
Mi a kedvenc helyetek Pécsett?
Samu: Monte Cristo! (Hajnali 3 után.)
Barni: Az a baj, hogy sok hely már bezárt,
amit régebben szerettünk és rengeteg emlékünk fűződik hozzá. Mondjuk, rossz, hogy
nincs Ifjúsági ház, az első koncerthelyünk például a Toxic volt, a Kino Café és
a Dante is megszűntek. Azóta az Est Café a pécsi éjszaki meg zenei életnek a
zászlós hajója. Itt nagyon figyelnek arra, hogy minőségi, kulturális
felhozatalt tudjanak felvonultatni, ne csak diszkó legyen. Lehetőséget adnak a pécsi
zenészeknek is, hogy megmutatkozhassanak.
Mikor még elkezdtünk
zenélni, akkor tényleg a Danteban volt egy ilyen jó zenész közösség, aztán az Ionba
települtünk.
Mindenesetre a pécsi
kulturális meg szellemi életnek a nagy találkozóhelye, mióta megnyílt, a Nappali,
azóta szerintem, ha az ember betéved oda, akkor mindig talál ismerős arcokat.
Márk:
Én is inkább időszakokhoz tudnám mondani a kedvenc helyeimet Pécsett. Mikor a
király utcába költöztem 2010-ben, akkor nyílt a Nappali, azon a nyáron volt a Varázskert…
Gábor:
Az milyen jó nyár volt…
Márk: Életem egyik legjobb nyara volt
egyébként, amikor elkezdtünk zenélni és kinyitott a Nappali, a Szoba, a Varázskert,
a Sufni. A legelején a Sufnis lányokhoz jártam le kávézni, úgyhogy nekem nagyon
sok hely volt, ahova szívesen ellátogattam. A Blöff, az Eozin, ahol hasonló a
vendégkör, de más a hangulat. Ha olyan kedvem van és nézelődni, mozizni akarok,
akkor kiülök az Eozinba, ha meg meccset akarok nézni, -bár én nem nézek meccset-
Samu: hmm folytasd… J
Márk: …de ha néznék…
Gábor: Ha nézné a meccset és meccset akarna
nézni…
Márk: Na mindegy, szóval akkor jó volt a Blöffbe
menni.
Hogyan tudjátok összeegyeztetni a szóló
karriert a zenekarral?
Barni: Egyszerűen, mert
nekem nincs szóló karrierem. (nevetés)
Gábor: Mindenkinek az alap az anyazenekar.
Márk folytatja a zenekar előtti szólóestjeit, ha épp nincs Halott Pénz koncert,
én dj partykon játszom, valakinek internetes vállalkozása van, Samu
stúdiótechnikával, felvételekkel foglalkozik. Mindenkinek vannak elfoglaltságai
a zenekaron túl, de ez a legfontosabb, minden más olyan, ha marad időnk – ami
egyre kevesebbszer fordul elő.
Márk, folytatni fogod az Általonos
Orvostudományi Kart?
Márk: Nem. Amikor felköltöztem Pestre és
teljes vállszélességgel a zenélés mellett döntöttem, akkor passzív félévre
mentem, a pécsi közeget pihentetni akartam. Annyira sok időmet lekötötte a
Halott Pénz, – amit nagyon szeretek és ezzel akarok foglalkozni a továbbiakban
is – hogy nem gondolnám, Pécsre jönnék vissza az Orvosira, ha folytatnám az
egyetemet. Maximum Budapesten, de ez most annyira távolinak tűnik, hogy nem is
gondolok bele.
Gábor, veled már többször találkoztam,
de most merült fel bennem a kérdés, miért pont „Venom” a művészneved?
Gábor: Ez igazából nem egy olyan nagyon
különleges történet, nincsen mögötte egy komoly ideológia…
Barni: Most gyorsan kitalálhatsz egyet…
Gábor: …meg hosszú évek gondolkodása,
kellett egy nickname. 6évig rádióztam, Szekszárdon, abból nőtte ki magát a
dj-zés, akkoriban egész sok képregényt olvastam és ez egy képregény karakter,
úgyhogy innen jött.
Tudnátok mondani olyat, aki nagy
hatással volt/van rátok?
Samu: Mármint képregényhőst? (nevetés)
Márk: Csodálatos pókember volt Venom.
Samu: Múltkor belefutottam egy képregénybe
és „Venom” felirat volt az elején.
Gábor: Igen, egyre több képregényt csinálnak
mostanában dj-kről. (nevetés)
Márk:
Komolyra fordítva a szót, én nem is tudom, sok van, de nekem az akusztikus gitáros
szálból kiindulva, ez a melankolikus vonal eléggé meghatározó időszak volt az
életemben, és innen van egy kettő ember, akiket nagyon szerettem, de
figyelemmel kísérem a mostani, új tehetségeket is. Inkább szólistákat szoktam
hallgatni.
Barni: Amikor elkezdtem zenélni, meg komolyabban
gitározni, akkor eleinte az ősi klasszikus rock ihletett meg, ami nagyjából az
egész zenekarban közös, mind szeretjük. Aztán később, mikor felfedeztem a pécsi
zenészközeget, akkor nyilván nem lehetett elmenni az ilyen nagy pécsi hero-k
mellett, hogy Kis Pál és 30Y.
Aztán azóta, hogy a
látóköröm szélesedett, bekerültek egyéb műfajok is, így nyitott vagyok a rock-on
kívül másra is. Szeretek egy jó elektronikus zenét is meghallgatni, vagy egy színvonalas
gitáralbumot, szóval most már nem mondom azt, hogy csak egyfajta vonalra
koncentrálok. Alapvetően a jól megírt dalokat szeretem.
Venom: Nekem is van elég sok dj, akinek
követem folyamatosan a munkásságát, sok olyan van, akit nagyon kreatívnak
tartok és ez inspirál.
Minden szobába kell álom. A tiétekben
mi a legnagyobb?
Samu: Épp éljük.
Márk: Az, hogy azzal tudunk foglalkozni,
amit szeretünk, teljes időnket leköti és munkaként űzzük azt, amit egyébként
nem munkaként tennénk.
Gábor: Talán az, hogy ezzel még legalább
ilyen szinten, nagyon sokáig tudjunk tevékenykedni, és sok szuper teendő álljon
a csapat előtt.
Barni: Pont ezért a továbbiakban is
megpróbáljuk ezt a kellő tisztelettel és alázattal csinálni. Nagyon örülünk
annak, hogy ha valaki eljön a koncertünkre, megtisztel minket a figyelmével és
szeretetével. Ezzel semmiképp sem akarunk visszaélni, inkább megpróbáljuk
közvetíteni visszafelé azt az energiát, amit mi tőlük kapunk.
Csárdi Klaudia, Tóth Eszter
(fotó:
Csiki Amanda)