You can do
it!
Túlmegy minden határon -Vujity Tvrtko
Mi jut eszetekbe
az előadásról? Valami unalmas, amit a telefonotok nyomkodásával,
rejtvényfejtéssel vagy szundítással éltek túl? Részt vettetek már olyan lebilincselő
estén, amely alatt egy percre sem lankadt a figyelmetek, ahol úgy ültetek végig
két és fél órát, hogy nem vettétek észre, elröppent az idő, ahol az előadónak
egyetlen kikötése volt, mielőtt belevágott mondanivalójába: „Csak az tapsoljon
a végén, aki úgy érzi, hogy erősebben hagyja el ezt termet.”? Én voltam,
méghozzá nem is olyan régen Pécsváradon, ahol Vujity Tvrtko olyan élményekkel
gazdagított, amelyeket talán sosem felejtek el, mert ez nem a megszokott
előadás volt, az újságíró nem átlagos módon mesélt a Föld körüli utazásain
szerzett tapasztalatairól.
Magyarország a
legpesszimistább országok közé tartozik, népessége a lehető legjobb módon
igyekszik a legrosszabb fényben feltüntetni saját helyzetét, jövőképünk sokszor
kilátástalan. Azt hiszem, ezen a hozzáálláson szeretett volna Tvrtko
változtatni, amikor oda állt a zsúfolásig telt terem színpadára. Történetei
egytől egyig olyan helyzetekre világítottak rá, amitől máris jobb színben tűnt
fel saját állapotunk és olyan embereket mutatott be, akiknek akaratereje minden
lehetetlennek tűnő körülmény felett diadalmaskodott.
Az előadásnak több
megható és meghatározó pillanata volt, melyektől úgy érezhettük, hogy igenis
megéri a hétköznapok szélmalomharcai ellen küzdeni és lélekben erősebbé
váltunk.
Hallhattunk az
utolsó magyar hadifogolyról, Toma Andrásról, akire hosszas kutatás után Tvrtko
egy kotyelnyicsi elmegyógyintézetben talált rá. Az idős bácsi napokig csak
artikulálatlan hangokkal válaszolt a neki szánt kérdésekre, majd megtört a
csend, és magyar nyelven a Szózat sorait szavalta el az előtte ülő újságírónak.
Bár már kilátástalannak tűnhetett, mégis hazatérhetett a volt katona
féltestvéréhez Sulyánbokorra ötvenhárom év után.
Németh Samira, a
szomáliai menekülttáborból Magyarországra visszahozott gyermek történetének
láttán szem nem maradt szárazon a teremben. A lány Afrikában megjárta a poklot,
családját kivegézték, sosem érezhette magát ott biztonságban – hosszú utat tett
meg, hogy újra otthonra találhasson, de végül neki is sikerült. A sok
megpróbáltatás után meglelte a helyet, amit hazájának hívhat, rátalált élete
szerelmére és családot alapítottak. Mindig van remény!
Az előadás során
bebizonyosodott, mekkora ereje van a pozitív hozzáállásnak, a szeretetnek, a
hinni akarásnak és a vidámságnak.
Ennek legnagyobb
magyar példája Weisz Fanni, a pécsi származású hallássérült modell, aki lehetne
egy átlagos fogyatékkal élő lány is, aki kirekesztettnek érezheti magát a
társadalomból, de Fanni nem hétköznapi eset. Fiatal kora ellenére befutott
modell, szépségkirálynő lett belőle, emellett Európa első siket sajtószóvivője az
Afrikai-Magyar Egyesületnél. Vujity Tvrtkoval, a Baptista Szeretetszolgálat
jószolgálati nagyköveteiként Haitire utaztak, a világ legszegényebb és egyik
legkorruptabb országába, ahol a legtöbb időt abban az árvaházban és iskolában
töltötték, amelyet a baptisták a 2010-es, kétszázezer áldozatot követelő
földrengés után hoztak létre. Ott olyan szülőkkel találkozott, akiknek a
gyermekük fogyatékkal él és azt kérte tőlük, hogy fiaikat, lányiakat ne dugják
el a nyilvánosság elől, merjék kivinni őket az utcára.
Az újságíró
következő története Nick Vujicicról szólt, akinek a neve talán nem cseng
ismeretlenül. A férfi, aki karok és lábak nélkül született, mégis a világ egyik
legoptimistább embere, de vajon mi a titka? A lelkesedése és kitartása vitte
előbbre, az, hogy megbecsülte, amije volt, és nem azon kesergett, amije nincs.
Ő az, aki a szívével ölel és példát mutat azzal, hogy élvezi az életet, boldog
családi életet él, szabadidejében golfozik, szörfözik, beszédeket tart
pesszimista társainak, vidámsága, humorérzéke nem hagyja el és mai napig tart
egy cipőt a szekrényében annak jelképéül, hogy ő még mindig hisz a csodákban.
Ezek és még
további történetek részesei lehettünk azon az estén Pécsváradon, egy olyan
ember előadásában, aki maga is átélte a háborút, szembenézett a halállal, sok
szörnyűséget látott, mégis erős maradt és így is pozitívan áll az élethez. Az
utolsó kisfilm vetítése után, amikor kigyúltak újra a fények, a közönség
tapsviharban tört ki, és joggal mondhatom, hogy erősebben jöttünk haza.
Elképesztő
motiváló ereje lehet az ehhez hasonló sikersztoriknak, mert ha ők véghez tudták
vinni ezeket, akkor te is meg tudod csinálni, csak rajtad múlik,
mihez kezdesz a helyzeteddel. A te döntésed, hogy strucc módjára homokba dugod
a fejed, vagy karok és lábak nélkül is felállsz, szembenézel a nehézségekkel és
legyőzöd azokat!