Benned él…
Egy kép dereng előtted. Talán én vagyok rajta? Felismersz még?
Távol vagyok tőled. Az élet messzire sodort el. Valami mégis összeköt minket - Talán a múlt, tán a jövő, vagy mindkettő egyszerre.
Eszembe jutsz sok apró dologról: Az első tavaszi napsugárról, a madárcsicsergésről, arról, ahogy a fény kibújik a felhők mögül és bekúszik a szobám ablakán, a szivárványról…
Gondolsz néha rám? Lényem felsejlik, ha vidám kacajt hallasz, ha kapsz ölelést és egy csepp nevetést Mosolyországból, ha valaki halkan dudorászik melletted, ha hóbortos kislányok ugrabugrálnak körülötted…
Emlékem halvány fénye ott él szíved mélyén. Ha néha a feledésbe is merül, akkor is tudd, én nálad lakom, és te is velem vagy. Egymásban élünk már. Ott vagyunk néhány mozdulatban, a hanglejtésekben, a nevetésekben, a színekben, az álmokban, az ismeretekben, amit megosztottunk egymással - mindenben, ami a másikról ránk ragadt. Akármennyire messze kerülök tőled, akármennyi idő eltelhet, nem feledsz, s nem feledlek, mert Te bennem élsz, és én is benned élek.
2012. február 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése