Nem mind arany…

Káprázatosnak tűnő pilleszárnyakat kergetünk kislányok módjára, vágyakozva a tündérmese után. A szépet akarjuk megkapni, a legszebbet… E célért hajlamosak vagyunk túlidealizálni dolgokat csak azért, hogy álmaink megvalósulásának illúziójába ringassuk magunkat. Úszunk az ábrándokban, talán még azt is elhisszük, hogy léteznek, és nem mi találtuk ki. Elfelejtünk a látszat mögé nézni, hogy meglássuk az igazán fontosat, csak szárnyalunk, lábunk a földet sem éri, és elveszünk a kecsegtető reményekben…

Hirtelen jön el a pillanat, mikor a csillogó burok fénye megtörik. Minden színes illúzió és ábránd eltűnik a másodperc töredéke alatt. Lehullik a vékony aranylepel, feltűnik a felszín mögött lévő hideg fém. Kijózanodunk. Ez az a perc, amitől fogva megtaláljuk a rejtett dolgokat, a kopott külsőt nézve a legnemesebbet is meglátjuk majd. Elénk tárulnak az igazán gyönyörű dolgok, ezekhez fogunk ragaszkodni, és küzdünk érte, mert nem akarjuk elveszíteni…

2012. július 21.