2015. április 4., szombat

Vihar
Tavaszi napsütésben kitörő zivatar,
Mely Feléd sodor, s hirtelen felkavar,
Az univerzum üzen, küldi a jeleket,
Mennyi mindent sugall ez az égi jelenet…
Nem kell más, csak egy pillantás,
Belénk hasít, mint egy villanás,
A felismerés, hogy nincs menekvés,
Mert a másik a biztos menedék.
Ha a félhomályban egymásra nézünk,
Szemünk elárul, nincs kétségünk,
Hatalmába kerít egy édes érzés,
Elfelejtődik minden kérdés…
Nemtörődve a holnappal, engedve a vágynak,
A pillanat hevében, egymás karjában,
Hagyjuk, hogy sorsunk újra egybeforrjon,
Mely már évek óta lassan összefonódott…
És ki tudja, mit hoz még a jövő,
Lesz-e még égzengés, kitörő,
Vagy egyszer a vihar elcsendesedik,
S ezzel végzetünk beteljesedik…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése