Egy nap története
Nem
szoktam hétköznapi élményeket, nem "irodalmi jellegű" műveket
megosztani, de ez a nap annyira sokkoló, fárasztó, kalandos és hihetetlenül
hosszú volt, hogy most megteszem.
Tegnap
du. 2 órakor Pécsről Zalaegerszeg felé induló busz, ma du. 2kor, 24 óra után,
21 óra késéssel megérkezett Zalaszentbalázsra!
20perccel
az indulás után már Szentlőrinc előtt dekkoltunk 3 órát, mert egy kamion árokba
borult, egy busz ütközött több személyautóval. Aztán egy árokba borult busz
miatt eltereltek minket, így este 6-ra sikeresen Szigetvárra érkeztünk, ahol
felszedtük a Nagyatád felé utazókat, mivel az ő buszuk már nem jött tovább.
Patosfa előtt ismét 3-4 óra várakozás, mert árokba csúszott egy kamion és egy
tűzoltó autó. Végül nem engedtek minket tovább , csak a legközelebbi faluig,
(ahogy a Zalaegerszegről Pécs felé utazókat sem), így Lad település
vendégszeretetét élvezve, 5 busznyi ember bezsúfolódott este 11kor egy
tornaterembe, ahol kb 6-8 szivacs jutott 200 emberre, és székeket is csak órák
múlva kaptunk, hogy ne a hideg padlón kelljen ülni. Csak a meleg tea segített,
.a katasztrófavédelmisek annál "többet", mert megszántak minket 3kg
kenyérrel, hogy legalább szendvicseket tudjanak nekünk készíteni, és egy csomag
keksszel is megfejelték az adagunkat, majd otthagytak minket. Aludni
természetesen nem sokat tudtunk. Az ígéretek ellenére a hótolók ráértek
hajnalban elindulni, Reggel 7órakor a Pécs felé menőket kerülővel
elengedték, ezért bennünk is felcsillant a remény, hogy elindulhatunk a másik
irányba. Én kis naiv azt gondoltam, hogy délre hazaérünk :D 8 órakor egy hótoló
kíséretében nekilódulhattunk 3 busszal az útnak. Nagyatádig csak egy árokba
borult kamion kimentését kellett megvárni. Onnan ismét kerülővel tovább
mehettünk. Böhönye előtt újabb kamion... Vése előtt egy hatalmas hóátfúvásban
sajnos a buszunk sem bírta, lerobbant, ami nem történt volna meg, ha az
előttünk haladó hótoló nem felemelt lapáttal közlekedik. Szerencse, hogy 3
busszal indultunk el, így átszállhattunk, miután átküzdöttük magunkat a fél
méteres hókupacon. Egy kis hókotró traktor mentett ki minket, de nem jutottunk
sokáig, mert a falu másik végén 2 autó ragadt a hóban az út közepén. Össznépi
szurkolást tartottunk, hogy az MTZ ki tudja őket húzni, és tovább tudjunk
menni. Sikerült! Onnan már szinte sima ügy volt eljutni Nagykanizsára, és már
csak egy köpésre voltunk az otthontól.
A
káoszban is volt azért valami szépség: Az, ahogyan egymást segítettük. A
buszsofőrök kiharcolták az elhelyezésünk. A szálláshelyen előkerült az összes
telefontöltő, amit meg lehetett osztani, felváltva töltöttük a telefonokat,
hogy haza tudjunk szólni, épségben vagyunk. Volt aki teát segített tölteni,
volt aki nem evett, hogy más ehessen, volt aki egy-egy jó szóval biztatta a
másikat. A hótorlasz közepén átvették a fiúk a csomagjainkat. A buszon, akinek
nem merült a telefonja átadta másnak, hogy tudjon telefonálni. Próbáltuk
megőrizni a türelmünket, és viccelődve egymást lelkesítve túljutni az egészen.
Minden tiszteletem a buszsofőröké, akik mindent megtettek, hogy épségben
hazaérjünk, a mindig intézkedtek, ha gond volt, és a lehető legtöbb helyen
álltak meg, hogy otthonunkhoz legközelebb szállhassunk le.
És a
legjobb... A történet vége: Otthon anyukám finom, forró levese várt! :)
