Nem mind arany…

Káprázatosnak tűnő pilleszárnyakat kergetünk kislányok módjára, vágyakozva a tündérmese után. A szépet akarjuk megkapni, a legszebbet… E célért hajlamosak vagyunk túlidealizálni dolgokat csak azért, hogy álmaink megvalósulásának illúziójába ringassuk magunkat. Úszunk az ábrándokban, talán még azt is elhisszük, hogy léteznek, és nem mi találtuk ki. Elfelejtünk a látszat mögé nézni, hogy meglássuk az igazán fontosat, csak szárnyalunk, lábunk a földet sem éri, és elveszünk a kecsegtető reményekben…

Hirtelen jön el a pillanat, mikor a csillogó burok fénye megtörik. Minden színes illúzió és ábránd eltűnik a másodperc töredéke alatt. Lehullik a vékony aranylepel, feltűnik a felszín mögött lévő hideg fém. Kijózanodunk. Ez az a perc, amitől fogva megtaláljuk a rejtett dolgokat, a kopott külsőt nézve a legnemesebbet is meglátjuk majd. Elénk tárulnak az igazán gyönyörű dolgok, ezekhez fogunk ragaszkodni, és küzdünk érte, mert nem akarjuk elveszíteni…

2012. július 21.

Fáj

A szerelem néha fáj. Annyira, hogy már nemcsak a szív érzi, hanem az egész test beleremeg. Két lélek nem tud elszakadni, mert egy különleges erő összetartja őket, de az idő és a távolság ellenük játszik, hogy napról-napra gyengítse a kapcsot. A szép pillanatok harcolnak a gondokkal, az értelem viaskodik az érzelmekkel…

Két lélek nem tud egymásra találni, de ellenállhatatlanul vonzzák egymást. A sors furcsa játékot játszik velük: akadályokat gördít eléjük, messze kerülnek a másiktól, de néha mégis össze - összesodorja őket, hogy felkavarja az elfelejtett érzéseket…

A szerelem háborújában sokan csatát veszítenek. Néha összetörnek minket, és néha akaratlanul törünk össze másokat. Mély sebek keletkeznek a szíveken. Gyakran gyógyíthatatlan, kínzó szakadások. És nem tehetünk ellene semmit… A szerelem néha fáj…

2012. július 13.