Tudd, érezd!

Tudd, hogy fogom a kezed,

Tudd, hogy fontos vagy nekem,

Tudd, hogy melletted leszek,

Tudd, hogy nem engedlek el!

Érezd, hogy mindig veled vagyok,

Érezd, hogy te vagy, akit akarok,

Érezd, hogy szívem érted ver!

Érezd, hogy nagyon szeretlek!

2012. május 20.

Jön, ki mindent adhat...

Egy nap

Egy érmére bíztam magam. Talán kicsit őrültség volt felforgatni a szürke hétköznapokat. Vagy bolondság lenne nem kihasználni azt a kevés időt, melyet nekünk szánt a sors?

A rohanó élet szabad pillanatait élveztük. Csak pár óra jutott a gyönyörből, melyet együtt élhettünk át, mégis úgy érezzük, ajándékot kaptunk…

A búcsúzás édes emléke még mindig bennem él. Az utolsó szerelmes pillantások, a féltő tekintet, a kézből rajzolt szívecske, az óvó ölelések egészen hazáig kísértek. Szárnyal most a lelkem, mert veled lehettem, és tudom, hogy ez az egy nap, neked is a világot jelentette.

2012. május 13.

Az élet szép

(még ha nehéz is)

Összedőlt a fejed felett a világ. Hirtelen minden rád szakadt, úgy érzed, összeroskadsz a terhek alatt. Nem bírod tovább, az akaraterőd elhagy. Feladod, és beletörődsz, hogy nem vagy képes kiállni az élet megpróbáltatásait. Csak a rosszat látod, és nem figyelsz azokra a dolgokra, amik még éltethetnének…

Annyi rossz dolog vesz minket körül - sok a gond ebben a nagy világban… Létezik az éhezés, és a hajléktalanság. Apró csöppségek élnek szülők nélkül, árván, az utcán.  Súlyos, gyógyíthatatlan betegségek teszik fájdalmassá sokak létezését. Természeti katasztrófák pusztítják el millió embertársunkat…

Észrevetted, hogy mekkora áldás a lét? Van tető a fejünk felett, van étel az asztalunkon, van, aki szeret, és van, aki erőt, s egyetlen mosollyal szebbé tudja varázsolni a napunkat. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, még akkor is, ha szűkösen kell beosztani azt, ami jutott, és a gondok hada nyomja vállunkat, mert van, akinek sokkal rosszabb jutott…

Az élet nem attól szép, mert könnyű, hanem attól, hogy van, akivel átvészeljük a nehézségeket, egymást segítve, kézen fogva lépjük át az akadályokat, szeretünk, és szeretnek minket, és élvezzük a szürke hétköznapok egyszerű csodáit.

2012. május 9.

Csak egy pillanat…

Üres minden, mert nem vagy velem,
A világ színtelen, szürke Nélküled.
Most egyedül, magányosan vagyok,
Hogy itt vagy, csak álmodhatom.
Behunyom szemem, Téged látlak,
Melletted minden dolog vidámabb.
Álmom csodás, szinte valóságszerű,
A kép melyet látok egyszerűen gyönyörű.
Ketten vagyunk, egy felhőn ülünk,
És valamin felszabadultan nevetünk.
Kezed kezemhez lassan hozzáér,
Édes csókod még mindig a számon ég…
De rá kell jönnöm, álmom csak egy pillanat,
Mely a nagyvilág zajától sajnos elszalad.
A kép elszáll, muszáj felébrednem,
Hogy láthatlak majd, csak remélhetem.

Eggyé válva...

Összetartozunk

Nem a megszokott útvonalon jöttem haza. Nem akartam érezni a gyötrelmet, hogy már nem fogod a kezem, és nem sétálsz mellettem. Egyedül maradtam. A szűkös szoba most üresnek tűnik nélküled. A pici ágy hirtelen tágasnak látszik. Csend lett… Nincs hangos nevetés, nincs boldog, felhőtlen pillanat. Minden, amit az elmúlt napokban megosztottunk egymással, most eltűnt egy perc alatt.

Valami azért mégis itt maradt. Az illatod még mindig érzem a bőrömön, a csókod helye még égeti az ajkamat. Az édes emlékek betöltik a megüresedett teret, és a remény, hogy kis idővel újra látom ragyogó, kék szemed, átjárja lelkemet. A szíved egy darabja az én szívembe lett zárva. Most már eggyé váltunk, most már összetartozunk…

2012. május 1.